A község nevét először Hunyadi János említette oklevelében 1449-ben. Kezdetben a falu neve Mihálytelek volt. A monda szerint a települést egy Bak Mihály nevezetű pásztorember alapította, aki a török időkben Fügedhalmáról vízhiány miatt a Zagyva partjaihoz terelte a nyájat, és végül itt telepedett le. A falu feltehetőleg az 1433 és 1449 közötti időszakban szilárdult meg. A községet később Jász-Mihályteleknek hívták, majd 1901-ben ismeretlen okokból a nevet Jásztelekre cserélték.

1550 körül Mihálytelek a hatvani szandzsák berényi nahijéjának része volt. A török hadjáratok során a falu elnéptelenedik, de rövid időn belül újranépesül.

A török kiűzése után a Habsburgok vették át a hatalmat. Az uralkodóház célja az államadósságok csökkentése volt, ennek érdekében gyors intézkedéseket eszközölt: I. Lipót 1702. március 22-én a Jászkunságot 500 000 rajnai forintért a Német Lovagrendnek adta. A Jászság sorsa ekkor fonódik össze a Nagy- és Kiskunságéval.

A jászok nem törődtek bele jogaik elvesztésébe. 1703 őszén fegyvert fogtak, és Rákóczi oldalán harcoltak, aki ezért cserébe visszaadta a jászkun szabadságjogokat, és törvényen kívül helyezi a Német Lovagrendet. Végül 1745. május 6-án Mária Terézia a bécsi oklevélben engedélyezi a redempciót, vagyis a jászok önerőből visszafizethették a pénzt, így visszakapták szabadságjogaikat, kiváltságaikat. A saját birtok megváltása nagy terhet jelentett, a társadalmi különbségek nőttek. Ebben az időben három fontos társadalmi réteg a redemptusok, az irredemptusok és a zsellérek.

1848 ismét változásokat, forradalmat hozott. Május 27-én az elöljárók lemondanak, új választások kezdődnek, melyek eredménye szerint új tisztségviselők veszik át a falu irányítását. A Nemzetőrség felállításában községünk is segítkezett, 30 önkéntes indult a harcokba. Gyenes József plébános szervezőmunkájának keretében emberekkel, lovakkal és élelemmel segítettük a szabadságharcot. Katonáink részt vettek a tápióbicskei és isaszegi csatában is. A forradalom leverése után azonban a férfiakat az osztrák seregbe kezdték el toborozni, azokat pedig, akik vezető szerepet töltöttek be a harcokban, súlyos rabságra ítélték.

Az első világháború szinte a teljes hadbafogható férfi lakosságot érintette. A besorozottakat főként az orosz, szerb vagy olasz frontra vitték, ahol sok ezer magyar katona halt hősi halált. Tiszteletükre május utolsó vasárnapja a Hősök Napja lett, és a község közepén lévő parkban 1932. október 30-án felavatták az emlékművet is.

A világháború elvesztése után Jásztelken a munkásmozgalom gyenge hatásai figyelhetők meg. Jászberényben 1919. április 2-án alakult meg a direktórium, községünkben minden bizonnyal ezt követően. Hogy milyen tevékenységet folytatott, nem lehet tudni. A direktóriumi tagok közül négy személy: Szabó Mátyás, Farkas János, Tóth János és Kis T. András a II. világháború utáni életben fontos szerepet kapott. A csehszlovákok majd a románok ellen sokan beléptek a magyar Vöröshadseregbe. Parancsnokuk Lusztik István volt, és Tiszafürednél és Szolnoknál harcoltak a románok ellen.

A Tanácsköztársaság 133 napig tartott, majd a vörös terrort a fehér terror követte. Sajnos többnyire mindkettőnek ártatlan áldozatai voltak. Utóbb Lusztik Istvánt kivitték a Szovjetunióba, azért, mert idehaza a Horthy kormány halálra ítélte volna. Rajta kívül még több embert kicseréltek.

A közigazgatás a XIV. sz. végétől alakul ki. A fő igazgatási szerv a tanács, mely 12 főből állt, és a főbíró állt az élén. Ezeket a tisztségeket csak birtokosok tölthették be, így ezek az emberek rendszerint igen tehetősek voltak. Az 1867-es kiegyezés után a közigazgatás is átszerveződik, létrejön Jász-Nagykun-Szolnok vármegye. Községünk a Jászsági felsőjárás része lett.

A második világháború után új társadalmi rend jött létre, kialakultak a tanácsok és a termelőszövetkezetek. (Az első 1949-ben alakult Jásztelken, Tolbuhin néven.) Az 1956-os forradalom után viszonylag békés időszak következett, egészen az 1990-es rendszerváltásig.

A falu népességéről 1550 óta állnak adatok rendelkezésre. A törökök kiűzése után a népesség folyamatosan növekszik, 1910 után viszont visszaesik, azóta is csökken. A községben a török időktől kezdve más népcsoportok is laktak. 1944-ben a község zsidó lakosságát haláltáborokba deportálták, ahol megölték őket.

Az oktatás már egész korán szoros kapcsolatban állt az egyházzal. Az iskola valójában a XVI-XVII. században alakult ki, az első tanító 1819-ben kezdett tanítani, és 55 évi munka után ment nyugdíjba. Az iskola először kettő, majd hatosztályos lett. 1930-ban új iskolát építettek, az épületet 1960-ban bővítették, ma már egy tornaterem is a tanulók rendelkezésére áll.

A község megélhetését kezdetektől fogva a mezőgazdaság (földművelés, állattenyésztés) biztosította, bár 1960-ban sokan hagyták el Jásztelket, hogy ipari üzemekbe menjenek. Az ipar ma sem jelentős, eddig sem volt az, de a kereskedelmi és vendégipari ellátottság jó, a szolgáltatások sokrétűek.

1993 és 1994 nyarán Jásztelek határában régészeti ásatások folytak. Az archeológusok a mezolit (középső kőkori) rétegben egy 5,20 m átmérőjű vadászkunyhót találtak. Az épület valószínűleg Kr. e. 7000-ből maradt fenn, ezzel az Alföld legidősebb építménye.